Fe­ke­te Kőrös

Bá­na­tot kö­röz,

Hab­ja­it csend­be

Hin­ti szí­vem­re.

Part­ja­in fű­zek

Tit­kot be­tűz­nek,

Mert tük­re alatt

Tit­kos vo­na­lak.

Vi­ha­rok, fel­hők,

Or­ká­nok, szel­lők

Hab­já­ra ír­ják

Tör­vé­nyük nyit­ját.

Em­ber­nek ti­tok,

Bor­za­lom, mit ott

Ír idők vé­re

Csön­des vi­zé­re.

Haj­lott ka­rú fák,

Ők már meg­tud­ták.

Jaj, azért ret­ten

Ar­cuk me­red­ten,

Jaj, azért né­mák,

Mert el­ol­vas­ták!

És amit tud­nak,

At­tól ar­cuk­nak

Hú­sa le­mál­lik

To­ro­kig, ál­lig,

S csur­gó hab mö­gül

Bor­zong­va ve­tül

Águk ívé­re

A tu­dás ré­me.

Kar­juk ki­nyújt­ják,

Hogy meg ne tud­ják

Kik ar­ra jár­nak

Tit­kát az ár­nak.

Ne­hogy meg­ért­sék,

Mert vesz­tő két­ség

Lá­buk le­ver­né

Par­ti fák mel­lé.

Tit­kok­nak tük­re

Ri­adt sze­mük­re

Ré­vül­ne gyász­ba

S ret­teg­ve, fáz­va

Jaj­ve­szé­kel­né­nek …

Tom­pult gyász­ének

Di­der­gő da­lát

Rí­nák, mint a fák,

Sor­sot sej­tő fák,

Kő­rös par­ti fák.