Jó na­pot kí­vá­nok! - kö­szönt tisz­te­let­tel az egye­tem ka­pus­nő­jé­nek V.L. A nő, aki a Horea ut­cai volt Mariannum alag­so­rá­ban la­kott és en­nek fe­jé­ben egy sze­rény fi­ze­té­sért be­töl­töt­te az épü­let­ben mű­kö­dő Bo­lyai Egye­tem ka­pus tisz­tét, szi­go­rú­an bó­lin­tott. V.L. alig ment fel né­hány lép­cső­fo­kon, utá­na szólt.
- Ma­gát nem V.L.-nek hív­ják?
- De igen.
- Van egy bo­rí­ték­ja ami­re az van rá­ír­va, hogy sür­gős.
V.L. át­vet­te a bo­rí­té­kot, amely – úgy lát­szott – nem pos­tán ér­ke­zett, ha­nem va­la­ki le­te­het­te a ka­pu­hoz. Nem nyi­tot­ta ki rög­tön, mert már úgy­is el­ké­sett, és épp po­li­ti­kai gaz­da­ság­tan óra volt, amit a nagy te­rem­ben tar­tot­tak az egész történelem-fi­lo­ló­gia kar min­den má­sod­éves­ének egy­szer­re. Aki nem jött ide­jé­ben, már nem is me­he­tett be: ké­sés nem volt, csak hi­ány­zás.
Be­si­e­tett a te­rem­be, le­ült egyik év­fo­lyam­tár­sa mel­lé. Az aj­tón épp ak­kor jött be a ta­nár, a do­bo­gó­ra ment és foly­tat­ta Marx Tő­ké­jé­nek az is­mer­te­té­sét. V.L. tör­té­ne­lem sza­kos volt, nem iga­zán ér­tet­te, hogy mi kö­ze a hoz­zá­adott ér­ték­nek és a pro­fit­nak az athé­ni de­mok­rá­ci­á­hoz, de a na­gyob­bik baj az volt, hogy a szám­tan nem ta­ro­zott a ked­venc tan­tár­gyai kö­zé és ezért is ment hu­mán egye­tem­re.