1985 januárjában a Román Televízió magyar adása, az összes délutáni mûsorral és a kettes csatorna minden mûsorával együtt megszûnt. Tökéletessé vált az egyirányú, egyszínû (fekete-fehér) tájékoztatás. Maradt mindössze egy két órás adás este nyolctól tízig, amely a híradóval kezdõdött és azzal végzõdött. Közte egy kötelezõ kórusmûsor hazafias dalokból, a diktátort éltetõ "zenemûvekbõl". Legjobb esetben valami film (hazai), "pozitív" tartalommal. Néha még egy-egy magyarellenes uszítás, például a háromkötetes Erdély története c. munka megjelenése után stb.
A hajdani Nemzetiségi szerkesztõség magyar tagjai szétszéledtek. Különös, szinte érthetetlen volt az a tény, hogy senkit nem kényszerítettek eltávozásra. Talán egy félév is eltelt, és a szerkesztõség szinte minden tagja a helyén maradt, annak ellenére, hogy már senkinek semmi dolga nem volt. Néhányan az archívum rendbetételén munkál- kodtak, mások, fõleg azok, akiknek a magyar nyelvû újságíráson kívül más szakmája is volt, elhelyezkedtek a szakszerkesztõségeknél, pl. a Zenei osztályon.
1989. a szerkesztõség régi tagjait a világ minden tájára szétszórtan találta. Bemondónõnk, Józsa Erika Ausztráliában, Fischer István rendezõ Németországban, a volt fõszerkesztõ, Bodor Pál, valamint Csáky Zoltán, Vári Attila Magyarországon telepedett le. Feczkó Zoltán a tévé zenei osztályán kórusmûsorokat, Simonffy Katalin a Rádió zenei osztályán opera, operettmûsorokat szerkeszt, jómagam zenei rendezõ lettem a televízió zenei stúdiójában és ismét felléptem jazzmuzsikusként a hazai fesztiválok színpadjain. Aradits László és Xantus Gábor a tévé nemzetközi osztályán dokumentumfilmeket gyárt, késõbb Xantus rádiótudósítóként is mûködött. Tolcsvay László a filmosztályon helyezkedett el, néhányan pedig a Román Rádió magyar nyelvû adását készítik: Mag Péter, Labancz Frida, Majtényi Ágnes.
December 21. Délelõtt a televízió élõben közvetíti Ceausescu beszédét a Központi Bizottság épületének balkonjáról. A temesvári forradalomról azt állítja, hogy azt idegen hatalmak kémszervezetei szervezték, fõleg a magyarok ... Beszéd közben egyszer csak megáll, körülnéz, valami zaj hallik, kiáltozás, kilép a kék drapéria mögül valaki és behúzza a diktátort. Otthon, a tévékészülék elõtt hárman, Simonffy Kati, Veronka, a feleségem és én, hanyatt dobjuk magunkat. Most! Most, megtörténik a rég várt fordulat... Aztán visszajön mégis és folytatja a beszédet. Nem történt semmi. Kimegyünk az utcára. a Palota téren és környékén pajzsos biztonsági csapatok. Azelõtt sosem láttunk ilyeneket. Ki ellen? Nem lehet tudni. Nyüzsgõ embercsoportok. A Romana tér zsúfolásig telve. A térbe torkolló utcákon fegyveresek. Beljebb akarunk kerülni, a körön belülre. Egy civil ruhás azt mondja, hogy ha bemegyünk, többet nem jöhetünk ki. A mellékutcából látjuk, hogy a tér közepén álló nagykiterjedésû szobortalapzaton, amelyre N.C. valamilyen szörnyû, izléstelen emlékmûvet akart emeltetni, tizenéves srácok transzparenst lobogtatnak, amelyen az áll: Jos Ceausescu. A tömeg üvöltözik, a tér visszhangzik, mint egy katlan. Le Ceausescuval! Hihetetlen. Megszólalt a negyedszázada néma tömeg - gondoltuk. Hátunkat kiverte a hideg verejték. Lehetetlen. Ilyet Romániában büntetlenül nem mondhat senki. Azok még gyerekek. Rövid hajú suhancok. Hárman vagyunk, eszünkbe jut, hogy a gyerek otthon maradt. Elindulunk visszafele. Alig érünk egy utcával arrébb, lövöldözést hallunk. Nem lehet tudni, hogy honnan jönnek a lövések. A tömeg üvöltése hallik, egyre távolabbról.
Másnap, december 22-én délelõtt ismét az utcán vagyunk. A fõváros legfontosabb sugárútja, a Magheru , amely a Romana tértõl az Egyetemig, az Intercontinental szállóig ér, körbe van zárva. Minden mellékutcán páncélos kocsik, pajzsos rohamosztagok. A Magherun le-fel hullámzik a tömeg és ütemesen kiabálja: Le a zsarnokkal, le a kommunizmussal!. Öngyilkosok, gondoljuk, hiszen onnan nem szabadul el senki. De már a Palota tér is tele van emberekkel. Vonuló többszázas lelkes csoportok. Az egyik csoporthoz csatlakozunk. Ötletem támad (felrémlik ötvenhat): Menjünk a Rádióhoz! - kiáltom. A Rádióhoz! A Rádióhoz! Többen kiabálják, a tömeg arra indul. De közben máris mást gondolunk. Hazarohanunk és Trabantba vágjuk magunkat. Útközben megtudjuk, hogy a diktátor a Központi Bizottság épületének tetejérõl elrepült. Ismeretlen irányba. Tülkölve, nyitott kocsiablakokkal, üvöltözve "vágtatunk" be ... természetesen a Televízió udvarára.
Egy héten keresztül csak hálni járunk haza, hol nappal, hol éjszaka, Simonffy Katalinnal váltjuk egymást a négyes stúdióban. Nem tudjuk, mit akarunk, csak azt tudjuk, hogy itt van a rég várt pillanat. A hosszú némaság után lehet beszélni, élni, élni! Egyetlen dolog foglalkoztat bennünket. Miután már öt éve a propagandából még a "románok, magyarok, németek és más nemzetiségûek" szlogen is eltûnt, a magyarok csak mint a románok legõsibb és legádázabb ellenségei jelenek meg, most itt a pillanat, hogy a forradalom elsõ perceitõl újra jelen legyünk a változásokban, tudassuk a világgal, hogy igenis, a magyarok is támogatják a román forradalmat, hogy ebben a forradalomban a szikra-szerepet egy temesvári magyar pap, Tõkés László játszotta, hogy...
Szinte erõszakkal "citáljuk be" a magyar nagykövetet. Hosszasan kell magyaráznom Szûcs Pálnak, hogy miután a holland, a bolgár, a dán stb. nagykövet már megszólalt és kormányaik támogatásáról biztosította az új román vezetõket, ideje, hogy Magyarország is letegye a garast. Megsértõdik, "Ki maga, hol volt eddig, hogy nem ismertem" de mégis bejön tanácsadójával, Rudas Ernõvel együtt, aki állandóan súg neki. A nagykövet még hónapok múlva is emlegette nekem követségi fogadásokon, hogy milyen udvariatlanul és tiszteletlenül viselkedtem. Ezt nem Rudas Ernõ súgta.
Egyengetjük az útját Domokos Gézának, aki bejelenti az RMDSZ megalakulását. Ami aztán késõbb meg is alakult.
A négyes stúdiót, ahonnan az adást sugározták, a Híradó szerkesztõség uralta, bennünket, régi tévéseket ismertek, és mivel az elsõ napokban boldog-boldogtalan megszólalhatott a képernyõn, nem volt akadálya, hogy Simonffy Katalinnal mi is megjelenjünk. Nem magunkról, nem is a tévéadásról beszélünk, csak arról, hogy a magyarság is együtt érez a forradalmárokkal, támogatja a demokratikus változásokat. Összeölelkezünk a stúdióban jelen levõ román kollégákkal. Bejátszunk egy részletet a "Mondod-e még?" c. filmbõl, amelynek narrátora Sütõ András. Megjelenik a cím elõtti szöveg: "A Román Televízió Magyar szerkesztõsége bemutatja". Az emberek másnap már azt rebesgették: újra indult a magyar adás.
Karácsonykor ismét beülök a stúdióba, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok magyarul is, megrázok egy korondi csengõt: "Megjött a Jézuska!" Négy nyelven jelenik meg a képernyõn, hogy "Boldog karácsonyi ünnepeket!", a román kolindák mellett megszólal a Mennybõl az angyal és az O, Tannenbaum is. A Román Közszolgálati televízió létrejötte óta nem sugárzott karácsonyi dalokat.
Késõbb tudtam meg: azt az adást Svédországban, Németországban is látták. A Magyar Televízióban Vári Attila fordította a román szöveget. Televíziótörténeti pillanatot emlegetett. 1990 január nyolcadikán megkezdtük a sugárzást.
Hogy milyen is volt ez az elsõ adás? Én bevezetõ szövegemben "kócosnak" neveztem. Mûszakilag katasztrofális, a fele amatõr kazetta. De ezek voltak a romániai színes televíziózás elsõ napjai. Mindenkinek minden gyönyörû volt. Az emberek sírtak. Kik készítették az elsõ adásokat? Néhány ott maradt tévés és baráti köre. Simonffy Katalin, Aradits László, Aradits Lukács Zsuzsanna, Feczkó Zoltán, Öllerer József, Miklós Pataki Georgina, és két fiatal barátunk: Kacsó Sándor és Györfi György. Mindketten informatikát végeztek és egyébként volt munkahelyük. Viszont az elkövetkezõ hónapokban szinte éjjel-nappal a televízióban voltak. Aztán, a szerkesztõség hivatalos megalakulásakor munkatársainkká váltak. Ma Kacsó Sándor szerkesztõ és operatõr, Györfi György az ATI BETA székelyudvarhelyi kábeltévé stúdióvezetõje.
Öt és fél év telt el azóta.
/Visszaemlékezés 1995-bõl. B. Z./