Boros Ferenc

HAJ­NA­LI TÁ­BOR­TŰZ

Haj­nal­ba fosz­lik ké­kes lám­pa­fény,

Nyűtt tes­tek ár­nyát őr­zik a fa­lak

Zu­hog a vér az erek víz­esé­sén,

Fet­reng­ve nyög száz sú­lyos gond alatt

A tá­bor, a tá­bor.

Teg­nap­ba me­rült hív ar­cok száll­nak,

Ki­ket hö­rög­ve hív­tak só­ha­jok,

Pil­lák alá búva ré­ve­dez­nek

S láttukon ki­tárt kar­ral mo­so­lyog

A tá­bor, a tá­bor.

Vad ököl ráz­za a me­redt fa­la­kat,

Üveg rez­zen az ab­lak­ke­ret­ben

S a fe­lé­je haj­ló üres csont­főt

Bor­zong­va űzi, si­kít­va ret­ten

A tá­bor, a tá­bor.

Most ő jön hal­kan. Az égizene

Tán ko­ro­ná­ja tö­vi­sé­ből száll

Csak őt lát­ja már ma­gas­ra nő­ve

S ál­dón áll­va vac­ka lá­bá­nál

A tá­bor, a tá­bor.