FORTUNA, Szép Attila 1978
A hetvenes évek vége felé
már kiváló énekeseink, együtteseink voltak, csakhogy ekkorra a
megjelenési lehetőségek szinte a nullára szűkültek, lassan a
magyar adás maradt az egyetlen megrendelő. Koncert, vagy olyan
fesztivál, ahol magyar rock, folk, tánczene is megszólalhatott,
szinte semmi.
Mi
a tévénél éreztük a folyamatot, tudtuk, hogy az erdélyi magyar
közművelődés egy korszakának, egyáltalán a magyar kisebbségi
kulturális közéletnek a vége felé járunk. Volt, aki azon törte
a fejét, hogyan lehet továbbállni, én megpróbáltam a még
lehetségest a megmaradt eszközeinkkel működtetni. Ha már vannak
kiváló rock-együtteseink, hozzunk létre, ha nem is fesztivált,
de nagyszabásó koncertet, több együttessel valamelyik magyar
városban. A választás a korábban a Siculus fesztiválnak helyet
adó Székelyudvarhelyre esett. Kibéreltük a Sportcsarnokot,
összeverbuváltuk a legjobb együtteseket, Metropol, Garabonciás,
Vox T, Fortuna stb. meghirdettük, hogy beléptidíj nincs. Nem volt
rá szükségünk, a hangversenyt tulajdonképpen ajándékba adtuk
az udvarhelyi fiatal közönségnek.
Megérkezett
a Román Televízió hatalmas riportkocsija, mellé parkoltam én is
a Trabantommal, a terem zsúfolásig megtelt és megkezdődött (én
már tudtam) a hetvenes évek utolsó nagyszabású magyar
rockhangversenye. A hangulat, ahogy az már egy
rockhangversenyhez illik, kitűnő volt, lehetett csápolni és
fütyölni, az együttesek 2-3 szám után váltották egymást.
Aztán,
amikor végetért és elbúcsúztam a fiúktól is, már jó késő
volt. Amikor a Trabantomhoz mentem, hogy végre a szállodához
indulhassak, életem egyik legkellemetlenebb meglepetése ért: mind
a négy kerekem kiszúrva több késszúrással. A többit, aki
autós, el tudja képzelni: mindenek előtt maradt a gyaloglás a
csomaggal (mobil telefon vagy rádiós taxi nem volt), másnap a
kerekeket egyenként levenni és elsétáltatni a gumiszervízhez
stb.
Hogy
ki tette, nyilván ma sem tudom. Alig merek feltételezni is, a
kérdéseim megválaszolatlan költői kérdések: miért szúrták
ki a gumijaim? mert rossz volt a hangverseny? (nagy siker volt), mert
bukaresti volt a rendszámom? mert a magyar adást képviseltem? Vagy
a titkosszolgálat figyelmeztetése volt, akárcsak Bukarestben,
amikor a kocsim úgy törték fel többször, hogy nem vittek el
semmit? Mindez ezúttal Székelyföld legmagyarabb városában.
Na
ennyi. Nem ez volt az egyetlen eset, hogy amikor szándékom szerint
adni szerettem volna valamit, pofont kaptam vagy a kezemre ütöttek.
Harag nem maradt bennem, csak értetlenség meg egy tanulság:
végeredményben adni mindig annak igazi öröm, aki adja.
You need Flash player 8 to play this
|